Az Apple tudta, hogy hibás MacBook kijelzőket árult?

Hibás MacBook kijelző? Az nyilván nem kérdés, hogy az Apple is árulhat hibás terméket, de ennek a cikknek a címét most éppen egy bíró végzéséből fordítottam ferdítettem.

A bíróság megállapítja, hogy a megjelenés előtti tesztidőszakkal kapcsolatos állítások, valamint a jelentős mennyiségű ügyfélpanasz elegendő annak alátámasztására, hogy az Apple-nek tudomása lehetett a feltételezett hibáról.

Edward J. Davila, US District Judge

MacBook hibás kijelző – de mégis milyen hiba?

A MacBook Pro széria hírhedt 2016-os ráncfelvarrása leginkább a pillangó mechanizmusnak köszönhetően írta be magát a tech-történelembe, de az új billentyűzet csak a probléma-jéghegy csúcsa volt. A vízfelszín alatt vizsgálódva arra is fény derül, hogy a 2016 – 2017 között gyártott 13 hüvelykes modellek esetében a kijelzőt az alaplaphoz kötő szalagkábele túl rövidre sikerült, így az a megfelelő számú nyitást-csukást követően elnyíródott. Ennek eredményeként ismerhette meg a közvélemény a flexgate és a stage light effect fogalmakat.

Maga a Flexgate/stage light igen drága mulatság, hiszen az új gyártástechnológiai eljárásoknak köszönhetően – az amúgy ~2.000 forintos – szalagkábel önmagában nem, csak a kijelzővel együtt cserélhető és ez a mutatvány nagyjából ~100.000 forintot kóstál.

Gyártói reakció

Miután 2018-ban több, mint 15.000 felhasználó írta alá a Flexgate-petíciót, a gyártó kénytelen volt szervizprogramot hirdetni, így ma már az Apple és a hivatalos Apple-szervizek ingyenesen megjavítják az érintett MacBook Pro gépeket. Az szintén jó hír, hogy a 2018-tól gyártott MBP modellek már 2mm hosszabb szalagkábelt kaptak, vagyis ezek esetében elvileg már nem kell számítani Flexgate-re (a bírósági végzésben ezzel eltérő tapasztalatokat osztanak meg a felperesek). A petíciónak egyéb nem várt hatása is volt, hiszen ezt követően – különösebb felhasználói nyomás nélkül – indította útjára az Apple az ingyenes akkumulátor szervizprogramját is.

Elégedetlen felhasználók és a bíróság

A szervizprogrammal viszont nem sikerült minden felhasználó elégedettségére szolgálni, hiszen az Egyesült Államokban 9 különböző felperes terelte jogi útra a Flexgate problémát. Az ügyet most lezáró 26 oldalas bírósági végzés viszonylag puhán fogalmaz, és inkább az Apple számára kedvező a végkimenetel, hiszen azt állapítja meg, hogy

a felperesek nem tudták elégséges mértékben bizonyítani az Apple megtévesztő kereskedelmi gyakorlatát.

A felperesek szerencséjére a bíró meghagyta számukra a lehetőséget arra, hogy módosított panaszt nyújtsanak be, vagyis nem feltétlenül ér itt véget ez a történet.

Véleményem szerint ez a pereskedés is arra világít rá, hogy a 2016-ban megjelent MacBook Pro az Apple egyik legnagyobb szégyenfoltja, ami nem csak a Flexgate-tel és a pillangó mechanikával erodálta a felhasználók bizalmát, hanem SSD problémái is voltak (és akkor még a melegedésről, vagy az akkugondokról nem is beszéltünk). Ez a MBP tipikus esete annak, amikor a funkció követi a dizájnt és sajnos az is nagyon jól látszik, hogy a Tim Cook által vezetett Apple korai éveiben túl nagy hatalmat kapott a dizájn-guru Jony Ive, és az ő aktív bábáskodásának köszönhetően születhetett meg az almás márka eddigi legfélresikerültebb gyermeke.

Gabespiration™ Content

#staytuned

A Patreon segítségével támogathatod a Gabespiration féle minőségi, de mégis független, magyar nyelvű tartalomgyártást.